A rekreációt nagyjából úgy határozhatjuk meg, hogy az a szabadidőben, a tevékeny pihenés érdekében végzett minden olyan kulturális, társas, játékos és mozgásos tevékenység, melyet a napi fő elfoglaltság által okozott fáradtság, feszültség feloldása, a testi-lelki teljesítőkészség és -képesség helyreállítása, fokozása érdekében tesz az ember.
A rekreáció célja az ember egészségének megszilárdítása, a harmónikus élet kialakítása, valamint az optimális szellemi és testi teljesítőképesség állandósítása.
A rekreációnak kétféle fajtája van, a szellemi (kreatív szabadidő eltöltés) és a fizikai (minden olyan tevékenység, aminek alapja a mozgás) rekreáció. Megkülönböztetünk ifjúkori (ovis, iskolás korú gyerekek), felnőttkori (fiatal és érett felnőtt) és időskori (nyugdíjas korú felnőtt) rekreációt.
Minden korosztálynak meg van a maga sajátossága szerinti rekreációs tevékenysége, azonban szinte minden korosztály végezhet - egészségi állapotának és képességeinek megfelelő - sport tevékenységet.
Az ókori görögök és rómaiak nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak gyermek és fiatal korban, hanem idősebb korban is mozogjanak, és végezzenek olyan kiegészítő fizikai és szellemi tevéknységet, melyhez képességeik adottak voltak (pl. hangszeren játszottak, rajzoltak, sportoltak, verset írtak). Az ókorban nem rekreációnak nevezték ezt a tevékenységet, csupán (aktív) pihenésnek.
Napjainkban - a civilizációs betegségek kialakulásával - ismét előtérbe került a szabadidő - úgymond - hasznos eltöltésének fontossága. Talán a hiba ott van, hogy míg ez az ókorban magától értetődő volt, addig mostanság már lazítani, pihenni is görcsösen akarunk. "Jaj, jaj, már ennyi az idő?! Rohanok fitnessbe, haza, a barátokhoz, mert most pihennem kell!" És kétségbeesetten akarunk nagyon-nagyon pihenni és stresszmentesekké válni.
Végre meg kellene ismét értenünk, hogy: ... "IDEJE VAN A VETÉSNEK, ÉS IDEJE AZ ARATÁSNAK..." vagyis, IDEJE VAN A MUNKÁNAK, ÉS IDEJE VAN A PIHENÉSNEK.